2016. szeptember 17-én, az egri várban rendezték meg a XVI. Történelmi Íjász Országos Bajnokságot. A versenyre 211 fő regisztrált. A rendkívül látványos megmérettetést 21 céllal építették, a pályát java részt a vár területén alakították ki, három célt pedig a a Szultán édesanyja fürdőjének feltárt romjainál állítottak fel, melyet nemrégiben nyitottak meg a látogatók előtt.

Egyenként 7 ügyességi-, lőlapos- és állatcél volt kihelyezve. Az OB egyben Nemzeti Bajnokság is volt, mivel a határon túli magyar nemzetiségűek is nevezhettek a küzdelemre. A Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesület színeiben Kulcsár Ernő vett részt a versenyen.

Kétféle eredmény született: a Nemzeti Bajnokság végeredménye a rangsoroló verseny pontszámai alapján dőlt el, Ernő ebben 3. helyen végzett. Az Országos Bajnokság eredménye a döntőzésnél alakult ki, Ernőnek itt is sikerült megőriznie a 3. helyezését, így két bronzéremmel térhetett haza.

Gratulálunk!